Pavuk Viktória az utolsó edzésekkel készül a hétfőn kezdődő moszkvai műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságra. A tavaly év végi sérüléséből felépülve bizakodhat, hogy az orosz fővárosban - Sebestyén Júliával együtt - megszerzi az olimpiai kvótát.

Játssz a Kvízpart és
a T-Mobile közös olimpiai nyeremény-játékán és nyerj értékes ajándékokat!
- Jó hír, hogy a sérüléséből felépült. Egészen pontosan hogy történt a balesete?
- Még októberben edzésen kilencven fokban kifordult a bokám. Kisebb törést állapítottak meg, de komolyabban a lágy részek sérültek. Így sajnos hosszú idő kiesett a felkészülésemből, és a januári torinói Eb-ről is lemaradtam, a világbajnokságra viszont már fel tudtam készülni.
- Ahhoz, hogy Sebestyén Júlia mellett indulhasson a világbajnokságon, a már említett felmérőn megyőzőbbnek kellett lennie a korábbi Eb-4. Póth Dianánál. Bízott benne, hogy legyőzi?
- Mivel az előtte lévő napokban már egészen jól teljesítettem az edzéseken, úgy gondoltam, hogy ez abszolút kétesélyes párharc, és bizakodtam, hogy megnyerhetem. Attól persze tartottam, hogy utoljára szeptemberben versenyeztem, Pozsonyban és Meranóban, s bár mindkét helyen győztem, azért ez már elég régen volt.
- A mostani programjai vannak olyan erősek, mint a tavaly a budapesti Eb-n látottak?
- Erősebbek, főleg a köztes elemek, a lépéssorok és a forgások miatt. A tripla-tripla kombinációt sajnos már nem volt időm begyakorolni, így tripla Lutz - dupla toe-loop van helyette, viszont a háromfordulatos Rittbergert és a flipet lépésből ugrom, ami így több pontot ér.
- Húszévesen az első világbajnokságára milyen célkitűzéssel utazik?
- A legfontosabb, hogy Sebestyén Julival két olimpiai kvótát szerezzünk a jövő évi torinói játékokra. Ehhez Julinak az első tízben, nekem pedig a 24 között kell végeznem.
Fábik Tibor
[origo]
Renault Team 2006 baseball sapka (kék)
2005
Ára:
5.990 Ft
Michael Schumacher poló
nagyon jó
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Az utolsó hot hatch - Peugeot 207 RC
A Peugeot nem fejleszt több forró ferdehátút. Az utolsó erős kisautójuk a tesztben szereplő, 175 lóerős 207 RC.
Egri János: Súlytalan a szakma
Úgy véli, felhígult a tévés szakma, az emberek csereszabatosak. Vágóról, Rózsáról, Vitrayról is mesélt.
Járai: Bunkóság volt a kamatemelés
"Bunkóság" volt a 2008-as nagy kamatemelés, fiskális diktatúrára van szükség - mondta Járai Zsigmond.