Pénteken eleinte gyengült a forint, majd visszaerősödött a magyar deviza: a mozgások hátterében külföldi események állnak, elsősorban az ukrán fizetőképességgel kapcsolatos hírek mozgatták az árfolyamot.
Mikroköltségek mikrovállalatoknakSzemélyi kölcsön csak egy kattintásra!Új lakást venne? Felújítana? Lakáskasszával megéri!
Pénteken kevéssel 18 óra után egy euróért 268,60 forintot kellett adni, szemben a 14 óra környékén feljegyzett csaknem 271 forintos árfolyammal. A forint mozgalmas napjára jellemző, hogy a reggeli nyitáskor 267-268 forint körüliek voltaka jegyzések. A dollár délután 182,50 forintról lejött 180,50 forintra, a svájci frank pedig 179 forintról 177,50 forintra.
Az eurót csütörtökön este fél 7-kor 267,55 forinton jegyezték, szerda délután pedig 265,71 forinton. A dollár ezzel párhuzamosan 177,70 forintról 179,40 forintra drágult, a svájci frankért pedig csütörtök este 176,70 forintot kellett adni.
A gyengülésben az játszotta a főszerepet, hogy pesszimizmus lett úrrá a nemzetközi piacokon és csökkenni kezdtek a tőzsdeindexek. Rontotta a régiós deivzák helyzetét az is, hogy a cseh jegybank alelnöke Miroslav Singer alacsonyabb jegybanki kamat szükségessége mellett szólalt fel. Emellett piaci pletykák is hozzájárultak a forint gyengüléséhez. Az egyik szerint Ukrajna az államcsőd küszöbén áll, ezért sorakoztak fel az eladói oldalon a régióban érdekelt befektetők. Egy másik híresztelés alapján pedig azért kerültek lejtőre a régiós devizák, mert egy nagybefektető átrendezte a pozícióit - mondta Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője.
A hangulatot épp az változtata meg délután, hogy az Ukrajnát a múlt héten leminősítő Fitch képviselője, Ed Parker a Reuters-nek pénteken kijelentette: nem tud arról, hogy Ukrajna államcsőd előtt állna, illetve hogy bármelyik állami garanciával védett adósság esetében csődre kellene számítani. A bejelentés után az euró 2 forintot jött le.