Az önmagában nem baj, ha nő egy ország államadóssága, a gond abból adódik, ha rosszra költik a pénzt - mondta Joseph Stiglitz, a 2001-es közgazdasági Nobel-díj nyertese a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott előadásán, Budapesten. Stiglitz szerint a gazdasági és pénzügyi válságért elsősorban a bankok és a nem megfelelő szabályozási környezet tehető felelőssé.
A világgazdaság nagyon beteg, ami egy közgazdász számára érdekes kihívás. A helyzet kicsit ahhoz hasonlít, hogy a jó orvosok szeretnek nagyon beteg embereket kezelni, mert ha nagy a baj, jobban érthető, hogy mi is valójában a probléma - ezzel a felütéssel kezdte budapesti előadását a felvezetésben egyszerűen csak a rocksztárokhoz hasonlított közgazdász, a Nobel-díjas Joseph Stiglitz.
Az amerikai professzor kifejtette, hogy a válságban követett stratégiák közül az adócsökkentés nem feltétlenül a legjobb módja az élénkítésnek, az így megmaradó pénzt ugyanis jellemzően nem elköltik, hanem inkább megtakarítják. Az adóssággal kapcsolatos aggodalmakat jellemzően túlzónak nevezte, az adósság növekedése szerinte ugyanis csak akkor igazán problémás, ha a pénzt rosszul költik el - márpedig Stiglitz szerint amennyiben oktatásra, infrastruktúra- és technológia-fejlesztésre költik, akkor az adósság kitermeli a költségeit. "Lehet hibázni, de az adósság növekedése önmagában nem feltétlenül baj" - fogalmazott Stiglitz, aki szerint rossz példa az amerikai, amelyik az iraki háborúra és a bankok megmentésére költötte a felvett pénzt.
A konkrét országok helyzetének elemzésére nem vállalkozó amerikai professzor kifejtette, hogy a mostani válság a világ egészét érintette, de szinte minden országot másképp és másképp. Szerinte a válságkezelés nagyban múlik azon, hogy az egyes államokat milyen költségvetési és piaci helyzetben érte a válság, a jelek szerint Lengyelország viszonylag jó helyzetben van, a német gazdasághoz jobban kötődő államok (ilyen Magyarország is - a szerk.) helyzete pedig nehezebb.
A fő felelősök a bankok
A gazdasági és pénzügyi válságot sokan sokféle okkal hozzák összefüggésbe, a felelőssé tett társadalmi csoportok pedig vagy a hitelfelvevők, vagy a kormányzat vagy pedig a hitelezők. Stiglitz szavaiból az derült ki, hogy a Columbia Egyetem professzora szerint a fő felelősek egyértelműen a bankok, a bajok gyökere ugyanis az volt, hogy a pénzügyi szektor nem megfelelően végezte a dolgát.
A kormányzat annyiban tehető felelőssé, hogy olyan környezetet teremtett, amelyben a bankoknak nem csak lehetősége volt a kockázatok megfelelő figyelembe vétele nélkül cselekedni, hanem arra is ösztökélte a bankokat, hogy így tegyenek. "Az a fő baj, hogy olyan szabályozó hatóságaink vannak, amelyek nem hisznek a szabályozásban" - fogalmazott szarkasztikusan Stiglitz, aki szerint a hitelfelvevők nem felelősek, hisz nem az ő feladatuk a kockázatkezelés és hitelkockázatok felmérése, hanem a bankoké.
A közgazdász kritizálta az amerikai és nyugat-európai bankmentéseket is, azok ugyanis arra ösztökélik a pénzintézeteket, hogy túlzott kockázatok vállaljanak. A nagy mentőcsomagok szinte mindig arról szólnak, hogy az adófizetők pénzéből megmentik a rosszul hitelező bankokat - mutatott rá Stiglitz.
Nem az alacsony kamatokkal volt baj
A globalizációellenes mozgalmakkal is kapcsolatban álló professzor nem értett egyet azokkal a véleményekkel sem, amelyek szerint a válság oka az volt, hogy túl alacsonyak voltak a kamatok, hisz ez önmagában a tapasztalatok szerint sem nem szükséges, sem nem elégséges feltétele a krízisnek. "Ha a bankszektor jól végezte volna a dolgát, akkor az alacsony kamat fellendülést okozott volna a reálgazdaságban, nem pedig válságot" - vélekedett Stiglitz.
Az amerikai tudós szerint a gazdaságelméletek szintjén is nagy változást hozott az utóbbi egy év, a Lehman Brothers csődje ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a véget ért a piaci fundamentalizmus kora: ma már senki nem hisz abban, hogy a piacok minden problémát képesek megoldani. "Az Adam Smith fél láthatatlan kezet azért nem lehet látni, mert nem is létezik" - fogalmazott Stiglitz rámutatva, hogy a szabályozó rendszerek utóbbi 30 évben látott lebontása sokkal több pénzügyi válságot hozott, mint amennyit a regulált időszakban látni lehetett.
A professzor szerint a bankszektor ösztönző rendszerével mind intézményi, mind pedig egyéni szinten baj volt, a bankok szinte automatikus megmentésén túl ugyanis a bankárok fizetési rendszere is abba az irányba hatott, hogy a pénzügyi szektor túlzott kockázatokat vállaljon és rövid távon gondolkodjon. Stiglitz szerint ezeken felül egyfajta butaságot is lehetett a bankszektorban érzékelni, ugyanis nem a megfelelő modelleket alkalmazták a befektetésekkor, így csak a kockázatok növekedtek, nem pedig a valós teljesítmények.
|
Nobel az aszimmetrikus információkért Az 1943-ban született Joseph Eugene Stiglitz nyolc évvel ezelőtt érdemelte ki a Nobel-díjat, mégpedig George Akerloffal és Michael Spence-szel együtt. Mind a három kutató az aszimmetrikus piaci információk kutatásáért kapta meg az 1968-ban a svéd központi bank által alapított Közgazdaságtudományi Emlékdíjat. Az aszimmetrikus piaci információk elmélete azt jelenti, hogy például valamely vállalat igazgatótanácsának és vállalatvezetésének tagjai többet tudnak a cég jövedelemzőségi helyzetéről, mint maguk a részvényesek, a hitel felvevője jobban ismerik saját jövőbeli törlesztési kilátásait, mint a hitelnyújtó pénzintézet, a biztosító kuncsaftja pedig jobban ismeri saját kockázatait, mint az erre törekvő biztosító. A Stiglitz által is jegyzett elmélet azt vizsgálja, hogy a piaci információk efféle aszimmetrikus eloszlása miképp befolyásolja az információcserét, és az miként hat konkrét piaci folyamatokra, például az áruk minőségére vagy a hitelkamatok nagyságára. |
![Forrás: [origo]](/i/0802/20080229mikro218x.jpg "Forrás: [origo]")
![Forrás: [origo]](/i/0809/20080901218x152kl.jpg "Forrás: [origo]")